"Spicy world of NanoScience"
Pécs, 2012. szeptember 21., péntek (MTI) - Bemutatta új, szuperfelbontású mikroszkópját a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a közelmúltban épült természettudományi kutatóközpontjában pénteken.
A Zeiss Elyra típusú berendezés 100 nanométeres, azaz kétszer akkora felbontásra képes, mint a klasszikus optika törvényszerűségei szerint működő hagyományos mikroszkópok. Ilyen műszerből eddig egy volt Magyarországon - közölte az egyetem az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A mikroszkóp jelentőségét érzékeltetve a PTE kiemelte, hogy az orvosi és biológiai tudományos munkákat segítő új készüléknek köszönhetően egyetlen hajszál keresztmetszetén akár száz részletgazdag mikroszkópfelvétel is elférhet, amellyel növelhető a daganatos betegségekkel kapcsolatos alapkutatások hatékonysága.
A PTE új természettudományi kutatóközpontjának építése idén nyáron fejeződött be. A mintegy 7 milliárd forintból, főként európai uniós támogatással az egyetemi szívcentrummal szemközti területen megvalósult beruházás kétszáz munkahelyet, azon belül negyven kutatói állást teremt.
Az egyetem azt várja, hogy az október végétől már Szentágothai János agykutató nevét viselő, a biotechnológiai, környezettudományi és információtechnológiai központot is magában foglaló, a természet-, a műszaki és az egészségtudományok területén az alapkutatási potenciál fejlesztését támogató központ Európa meghatározó kutatóintézményévé válik.
A PTE reményei szerint az új kutatóközpont hozzájárul az innováció orientált, tudásalapú gazdaság fejlesztéséhez, a magas színvonalú infrastruktúra, a nemzetközi viszonylatban is professzionális munkakörülmények pedig lehetővé teszik a nagy nemzetközi pályázatokon való részvételt, a hallgatók elsőrangú oktatását.
A központban folyó tevékenység nyomán javulhat az egyetem kutatásibevétel-szerző képessége, növekszik a kutatási megbízások volumene, az elért eredmények kedvező hatással lesznek a kutatói mobilitásra. Az intézmény működése hozzájárulhat ahhoz is, hogy a PTE elnyerje a hazai kutatóegyetemi címet.
Welcome! Nanopaprika was cooked up by Hungarian chemistry PhD student in 2007. The main idea was to create something more personal than the other nano networks already on the Internet. Community is open to everyone from post-doctorial researchers and professors to students everywhere.
There is only one important assumption: you have to be interested in nano!
Dr. András Paszternák, founder of Nanopaprika
Buy fiber optic products from www.optical-products.com Buy HP motherboard from www.hpmotherboard.net Buy 40G transceiver from www.40gtransceiver.com
We offer LC patch cord, SC patch cord, FC patch cords,buy fiber optic patch cord at www.fiberopticpatchcord.com
The invertion of 10G optical transceiver has greatly increase the networking speed, for the science behind the transceiver, please check website and learn about CWDM SFP transceiver, www.fiberoptictransceiver.net
For information of DWDM sfp, please go to http://www.fiberoptictransceiver.net/dwdm-sfp/
The XFP (10 Gigabit Small Form Factor Pluggable) is a standard for transceivers for high-speed computer network and telecommunication links that use optical fiber.please visit www.xfptransceiver.com for more info
Find the best places to play Texas Holdem online at www.texasholdemonline.com # Casino en ligne
© 2013 Created by Dr. András Paszternák, founder.
You need to be a member of Nanopaprika.eu - The International NanoScience Community to add comments!
Join Nanopaprika.eu - The International NanoScience Community