Nanocsőkötegből készülhet szupererős mesterséges izom (in Hungarian)

London, 2011. október 14., péntek (MTI) - A szén nanocsövekből font apró kötegek megdöbbentő mértékben képesek feszítés közben egyúttal csavarodni is - számoltak be a nanoszálak izmokhoz hasonlító különleges tulajdonságáról kutatók a Science című tudományos folyóirat legfrissebb számában.

  

    Az új szál ezerszer jobban csavarodik, mint a korábbi "mesterséges izmok", ami annak köszönhető, hogy a nanocsöveket egy elektromosan vezető folyadékba merítették. A tapasztalt hatást egyebek közt miniatűr motoroknál használhatják fel a jövőben.
    A tanulmányt jegyző nemzetközi kutatócsoportban ausztrál, amerikai, kanadai és dél-koreai szakemberek működtek együtt. Egyik demonstrációjukban olyan motort mutattak be, amelynek percenkénti fordulatszáma megközelítette a 600-at, miközben a nanoszál saját súlyánál kétezerszer nagyobb súlyt mozgatott. A különlegesen vékony szén nanocsövek rendkívül erősek, százszor erősebbek lehetnek az acélnál.
    A nanocsőkötegek olyan egyedi szén nanocsövekből készülnek, amelyek átmérője az emberi haj átmérőjének egy százezred része - magyarázta Ray Baughman, a Dallasban lévő Texasi Egyetem munkatársa, a kutatás egyik vezetője. A nanocsöveket először összefogják, majd ezeket a lapokat tekerik fel köteggé ahhoz hasonlóan, ahogyan a gyapjúfonál is készül.
    Amikor a nanocsőköteg két végére feszültséget kapcsolnak, az átitatásra használt elektrolit ionjai végigfutnak a szálon, amely ennek hatására igen rövid idő alatt induló vastagsága többszörösére tágul, majd eredeti méretére zsugorodik vissza. A nanocsőköteg tekercses szerkezetének köszönhető, hogy eközben csavarodás lép fel - olvasható a kutatást ismertető BBC hírportálon (www.bbc.co.uk).

 

Views: 18

Tags: Hungary

Comment

You need to be a member of Nanopaprika.eu - The International NanoScience Community to add comments!

Join Nanopaprika.eu - The International NanoScience Community

Members

Welcome

Welcome! Nanopaprika was cooked up by Hungarian chemistry PhD student in 2007. The main idea was to create something more personal than the other nano networks already on the Internet. Community is open to everyone from post-doctorial researchers and professors to students everywhere.

There is only one important assumption: you have to be interested in nano!

Dr. András Paszternák, founder of Nanopaprika

Next partner events of TINC

We are Media Sponsor of:

 

Past partner events

Advertisement

Buy fiber optic products from www.optical-products.com Buy HP motherboard from www.hpmotherboard.net Buy 40G transceiver from www.40gtransceiver.com

Made-in-China.com 

We offer LC patch cord, SC patch cord, FC patch cords,buy fiber optic patch cord at www.fiberopticpatchcord.com

The invertion of 10G optical transceiver has greatly increase the networking speed, for the science behind the transceiver, please check website and learn about CWDM SFP transceiver, www.fiberoptictransceiver.net

For information of DWDM sfp, please go to http://www.fiberoptictransceiver.net/dwdm-sfp/

The XFP (10 Gigabit Small Form Factor Pluggable) is a standard for transceivers for high-speed computer network and telecommunication links that use optical fiber.please visit www.xfptransceiver.com for more info

Find the best places to play Texas Holdem online at www.texasholdemonline.com # Casino en ligne