"Spicy world of NanoScience"
Budapest/Peking, 2012. november 7., szerda (MTI) - Növekszik az "új típusú fény", az úgynevezett felületi plazmonok iránt az érdeklődés, amelyek sok területen, de mindenekelőtt a számítástechnikában és a gyógyászatban nyerhetnek alkalmazást - hangsúlyozta Kroó Norbert fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi alelnöke.
Az akadémikus abból az alkalomból nyilatkozott az MTI-nek, hogy a kínai Csingtaóban rendezett nagyszabású nemzetközi nanotudományi konferencia öt főelőadásának egyikét tartotta kutatásairól. A 8,7 millió lakosú csingtaói gazdasági övezet kormánya tudományos és technológiai tanácsadójává nevezte ki Kroó Norbertet.
"Az idén második alkalommal megrendezett konferencia Ázsia legjelentősebb, a nanotudományoknak szentelt tanácskozása" - közölte a fizikus, kifejtve, hogy világszerte növekszik az érdeklődés a nanotudományok és alkalmazások iránt, hiszen a jövő technológiájáról van szó.
"Jelen voltak például napelemes szakemberek, akik a legújabb fejlesztésekről beszéltek. A hajlékony, polimer napelem hatásfoka körülbelül 6 százalékos, ám ha kis arany- vagy ezüstgömböket raknak a felületére, az effektivitása csaknem megháromszorozódik, eléri a 17 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a nanogömböcskék kis területre összegyűjtik a napenergiát, ott óriási teret hoznak létre, ezáltal nagy hatásfokot elérve. Míg régebben a fókuszálást lencsékkel végezték, itt feladatukat a nanométeres tartományban a kis gömböcskék veszik át. Sokkal olcsóbb, egyszerűbb és jobb hatásfokú az eljárás" - magyarázta.
Kroó Norbert előadásának A mélyben is bőséggel van fény címet adta. "Ez azért érdekes, mert a klasszikus optika szerint normál fény nem lehet a nanométerek tartományában, viszont a plazmonok ott is léteznek" - jegyezte meg az akadémikus.
Ismertetése szerint a felületi plazmonok a fém felületén lévő vezetési elektronoknak a lézerfény segítségével gerjesztett hullámszerű mozgása, amelyben sűrűsödések és ritkulások váltják egymást, és azok hullámhossza rövidebb a gerjesztő fény hullámhosszánál. A "normál" fény esetében a hullámhossz szab határt az optikai rendszerek felbontóképességének, mivel ha két pont közelebb van egymáshoz, mint a hullámhossznak nagyjából a fele, az egy pontnak látszik, a fizikus által "új típusú fénynek" nevezett felületi plazmonok esetében viszont nincs difrakciós limit. A felületi plazmonok másik tulajdonsága, hogy a viszonylag nagy térfogatban lévő elektromágneses sugárzást igen kis felületre összpontosítják, ezáltal óriási mértékben megnövekszik az elektromágneses tér erőssége. E tulajdonságnak köszönhetően nagyon érzékeny szenzorokat lehet előállítani a biológiai és orvosi diagnosztika, valamint terápia céljára. A felületi plazmonoknál ugyancsak létezik az elektronikus tranzisztoroknál ismert tiltott sáv, amelyben nem mozoghatnak; ennek köszönhetően olcsó és hatékony optikai tranzisztorok hozhatók létre, amelyek elterjedését eddig a difrakciós limit gátolta.
"Az alapjelenségekről beszéltem, ami azt jelenti, hogy van néhány olyan tulajdonságuk a plazmonoknak, amelyek sok lehetőséget nyitnak meg: egyrészt azzal, hogy ilyen kis tartományokban is léteznek, másrészt, hogy lézeres gerjesztésnél a nagy térfogat energiája kis térfogatban összpontosul. A plazmonoknak vannak kvantumos tulajdonságaik is, ami új dolog, és potenciálisan kvantumszámítógép alapja is lehet" - összegezte Kroó Norbert.
Welcome! Nanopaprika was cooked up by Hungarian chemistry PhD student in 2007. The main idea was to create something more personal than the other nano networks already on the Internet. Community is open to everyone from post-doctorial researchers and professors to students everywhere.
There is only one important assumption: you have to be interested in nano!
Dr. András Paszternák, founder of Nanopaprika
Buy fiber optic products from www.optical-products.com Buy HP motherboard from www.hpmotherboard.net Buy 40G transceiver from www.40gtransceiver.com
We offer LC patch cord, SC patch cord, FC patch cords,buy fiber optic patch cord at www.fiberopticpatchcord.com
The invertion of 10G optical transceiver has greatly increase the networking speed, for the science behind the transceiver, please check website and learn about CWDM SFP transceiver, www.fiberoptictransceiver.net
For information of DWDM sfp, please go to http://www.fiberoptictransceiver.net/dwdm-sfp/
The XFP (10 Gigabit Small Form Factor Pluggable) is a standard for transceivers for high-speed computer network and telecommunication links that use optical fiber.please visit www.xfptransceiver.com for more info
Find the best places to play Texas Holdem online at www.texasholdemonline.com # Casino en ligne
© 2013 Created by Dr. András Paszternák, founder.
You need to be a member of Nanopaprika.eu - The International NanoScience Community to add comments!
Join Nanopaprika.eu - The International NanoScience Community