About us on ELTEonline (in Hungarian): Nanotudomány Nemzetközi Közössége

A webkettő kifejezést Dale Dougherty és Craig Line használta először, olyan honlapokat jelölve meg vele, melyek az internetezés egy új korszakának lettek előfutárai. Ezek a weboldalak mind a közösségre, a felhasználók által létrehozott, megosztott és szerkesztett tartalomra épülnek. Wikipédia, youtube, immáron egy éve pedig már a Nanotudomány Nemzetközi Közössége (nanopaprika.eu) is.
Paszternák András 2007 novemberében merész vállalkozásba vágott bele. Egy olyan, nanotudománnyal foglalkozó honlapot hozott létre, ahol a rengeteg már létező klasszikus, statikus honlap helyett egy felhasználók által is szerkeszthető fórumokkal, tematikus csoportokkal rendelkező koncepciót valósított meg.

A sikert mi sem jelzi jobban, mint az a nemzetközi elismerés amelyet a Nanotudomány Nemzetközi Közössége kivívott magának. Jelenleg négy külföldi kutató és tanár vezet blogot a honlapon, köztük Hans Mikelson a Chippewa Valley Technical College tanára, aki hétről hétre megosztja a látogatókkal, mit tanított diákjainak előadásain. A honlap jelenleg több külföldi nanokonferenciának is médiatámogatója, illetve számos más tudományos honlappal tart kapcsolatot, link és bannercsere formájában. Referenciából nincs hiány.

A webkettes alkalmazások sikerét azonban elsősorban az jelzi, hogy létrejön-e a közösség, ami fenntartja és frissíti a tartalmat. A nanopaprika.eu pedig ebből a szempontból is jelesre vizsgázik. Több mint 30 tematikus csoport, rengeteg fórum és valóban élő közösség várja a látogatókat. A honlapot Amerikától Indiáig sokan figyelik, érdeklődő egyetemistáktól professzorokig terjed a több mint 1000 felhasználó listája. Mindezt egy év alatt.

A közösség képviselteti magát a szeptember 26-án megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakáján egy saját standdal, illetve egy esszé és rajz pályázatot is hirdetett középiskolások számára a �Nanokorszak kezdetén� címmel december elsejei határidővel.

További információkért bátran látogassuk meg a honlapot a nanopaprika.eu címen. Vigyázat addiktív!

Kiss Ádám
ELTE Online
cikk linkje

Views: 11

Comment

You need to be a member of The International NanoScience Community to add comments!

Join The International NanoScience Community

Welcome - about us

Welcome! Nanopaprika was cooked up by Hungarian chemistry PhD student in 2007. The main idea was to create something more personal than the other nano networks already on the Internet. Community is open to everyone from post-doctorial researchers and professors to students everywhere.

There is only one important assumption: you have to be interested in nano!

Nanopaprika is always looking for new partners, if you have any idea, contact me at editor@nanopaprika.eu

Dr. András Paszternák, founder of Nanopaprika

Next partner events of TINC

We are Media Partner of:

© 2016   Created by András Paszternák, PhD (founder).   Powered by

Badges  |  Report an Issue  |  Terms of Service