Minden rendezvény, amelynek köze van a Nano-hoz!

Megtekintések: 20

Válasz erre a beszélgetésre

ALBAnano: kutatóközpont Székesfehérváron

A Magyar Tudományos Akadémia Székesfehérvárott címmel az MTA és a Mindentudás Egyeteme közös szervezésében november 29-én rendezvénysorozat indul Székesfehérvárott.

Ez év februárjában Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere és Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke szándéknyilatkozatot írt alá, egy korszerű anyagtechnológiai tudásközpont – Nanotechnológiai Innovációs Központ - létrehozásáról az Alba Innovációs Park keretén belül. Az Innovációs Központ hármas feladatot kíván ellátni: az egyik a régióban már letelepült vállalkozások K+F tevékenységének és korszerű minőségellenőrzésének támogatása, a második újabb innovatív kisvállalatokat régióba vonzó nanotechnológiai kutatások elindítása, harmadsorban pedig inkubációs lehetőség biztosítása idetelepülő kisvállalkozások számára.

A tudásközpont létrehozására ALBAnano néven konzorcium alakult meg Székesfehérvár városa, és az MTA három kutatóintézete, a Kémiai Kutatóközpont, a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, továbbá a projekt koordinálására székesfehérvári székhellyel bejegyzett akadémiai tulajdonú ALBAnano Kft. részvételével. Az alapítók számítanak arra, hogy a projekthez csatlakoznak főiskolák, egyetemek és az Alba Innovációs Park működésében érdekelt vállalkozások, illetve szakmai és pénzügyi befektetők megjelenését is remélik.

A Magyar Tudományos Akadémiának a konzorciumban résztvevő intézeteinek szakmai és infrastrukturális bázisán támogatást nyújt a tudásközpont korszerű anyagvizsgálati módszerekkel és eszközökkel való ellátásában és a megfelelő magasan képzett munkaerő fejlesztésében. Ennek jegyében támogatja a szakirányú mérnök-továbbképzést és a posztgraduális képzés megvalósulását a régióban. Az ipari partnerek érdekeltek a korszerű eszközökkel felszerelt Innovációs Központ régiós jelenlétében és korszerű anyagtechnológiai ismeretekkel rendelkező innovatív munkaerő megjelenésében.

A konzorcium ez évben több alkalommal adott tájékoztatót a régió ipari vezetői számára a projekt megvalósításának tervezett fázisairól, nevezetesen a közösségi elfogadtatásáról, az infrastruktúra megteremtéséről, a magasan képzett munkaerő fejlesztéséről és végezetül az Innovációs Központ működtetésének részleteiről. Az ALBAnano projekt közösségi elfogadtatásának részeként az MTA ALBAnano konzorciuma és a Mindentudás Egyeteme „A Magyar Tudományos Akadémia Székesfehérvárott” címmel több előadásból álló rendezvénysorozatot indít el 2007 november 29-én a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának előadótermében, a nemrég átadott Földügyi és Térinformatikai Tudásközpontban (Székesfehérvár, Budai út 43.). A rendezvénysorozatot Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere és Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA elnöke nyitja meg, majd ezt követően Pálinkás Gábor akadémikus az ALBAnano program vezetője ismerteti az induló projektet és Kálmán Erika professzor, a Kémiai Kutatóközpont Felületkémiai Intézetének igazgatója tart előadást a nanotechnológia mindennapi jelentőségéről. A sorozat decemberi előadásában Freund Tamás akadémikus, a Kísérleti Orvostudományi Intézet igazgatója az agykutatás társadalmi jelentőségéről, munkatársai Haller József az agyműködésről és Rózsa Balázs az agykutatás új útjairól tartanak előadást. A januári alkalommal Hajnal Zoltán mutatja be az ALBAnano Kft tevékenységét majd Bársony István professzor, a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet igazgatója a nanotechnológia ipari/műszaki alkalmazásairól ad elő „Törpe méretek – óriási lehetőségek” címmel. A sorozat utolsó előadását 2008 január 31-én Márkus Béla professzor, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának dékánja tartja „Térképtől a térinformatikáig” címmel. Az előadások minden alkalommal 17 órakor kezdődnek.

A rendezvénysorozat programja

2007. november 29. csütörtök 17 óra

Megnyitó
Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere

A Magyar Tudományos Akadémia Székesfehérvárott
Vizi E. Szilveszter akadémikus az MTA elnöke

Az ALBAnano konzorcium
Pálinkás Gábor akadémikus, főigazgató

Nanotechnológia: a 21. század technikai forradalma
Kálmán Erika professzor, igazgató

2007. december 13. csütörtök 17 óra

Az agykutatás társadalmi és gazdasági jelentősége
Freund Tamás akadémikus, igazgató

Agyműködés, szorongás, szorongásgátlás
Haller József tudományos tanácsadó

Háromdimenziós mikroszkópok: új utak az agykutatásban és a gyógyszerfejlesztésben
Rózsa Balázs tudományos munkatárs

2008. január 17. csütörtök 17 óra

ALBAnano Kft. – az MTA Székesfehérvárott
Hajnal Zoltán igazgató

Törpe méretek – óriási lehetőségek
Bársony István professzor, igazgató

2008. január 31. csütörtök 17 óra
Térképtől a térinformatikáig
Márkus Béla professzor, dékán

Az előadások helyszíne:
Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar
Földügyi és Térinformatikai Tudásközpont
Székesfehérvár, Budai út 43.

Részvételi szándékát kérjük jelezze! (A belépőjegyek visszajelzés alapján, a helyszínen vehetők át.)

Levélben:
Pordán Gergely
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Projektmenedzsment Iroda
8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.

Telefonon: (munkanapokon 8-16 óra között)
Tel: 06-22-323-006
Fax: 06-22-537-242

Interneten:
pordan.gergely@pmhiv.szekesfehervar.hu

forrás: http://www.mta.hu/index.php?id=634&no_cache=1&backPid=390&a...
A Magyar Tudományos Akadémia Székesfehérvárott

MEGHÍVÓ

A Magyar Tudományos Akadémia ALBAnano konzorciuma
és a
Mindentudás Egyeteme közös rendezvényeire

2007 november 29. csütörtök 17 óra

Megnyitó
Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármestere

A Magyar Tudományos Akadémia Székesfehérvárott
Vizi E. Szilveszter akadémikus az MTA elnöke

Az ALBAnano konzorcium
Pálinkás Gábor akadémikus főigazgató

Nanotechnológia: a 21. század technikai forradalma
Kálmán Erika professzor igazgató

2007 december 13. csütörtök 17 óra

Az agykutatás társadalmi és gazdasági jelentősége
Freund Tamás akadémikus igazgató

Agyműködés, szorongás, szorongásgátlás
Haller József tudományos tanácsadó

Háromdimenziós mikroszkópok: új utak az agykutatásban és a gyógyszerfejlesztésben
Rózsa Balázs tudományos munkatárs

2008 január 17. csütörtök 17 óra

ALBAnano Kft. – az MTA Székesfehérvárott
Hajnal Zoltán igazgató

Törpe méretek – óriási lehetőségek
Bársony István professzor igazgató

Az előadások helyszíne:
Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar
Földügyi és Térinformatikai Tudásközpont
Székesfehérvár, Budai út 43.

Részvételét szíveskedjen visszajelezni, a személyek számának megjelölésével, legkésőbb öt nappal az előadások előtt.

Levélben:
Pordán Gergely
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Projektmenedzsment Iroda
8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.

Telefonon: (munkanapokon 8-16 óra között)
Tel: 06 22-537-252
Fax: 06 22-537-242

Interneten:
Pordan.gergely@pmhiv.szekesfehervar.hu

A belépőjegyek visszajelzés alapján a helyszínen vehetők át.
MEGHÍVÓ

A Kolloidkémiai Szemináriumok keretében tart előadást

Dipl.-Phys. Robert Koeppe
(Linz Institute for Organic Solar Cells, Dept. Physical Chemistry University of
Linz, Altenberger Str. 69, A-4040 Linz)

2007. december 6-án du. 2 órakor a BME Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék Schay
termében (Budapest, Budafoki út 6-8. F ép. I.
lépcsőház, I. emelet)

Előadásának címe:

Organic solar cells with external absorbers

Az előadásra minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Dr. Hórvölgyi Zoltán, elnök Dr. Szilágyi András, titkár
MKE Kolloidkémiai Szakosztály MKE Kolloidkémiai Szakosztály
TUDOMÁNYNÉPSZERŰSÍTŐ ROADSHOW SOROZATOT INDÍT A THE PROGRAM AZ ORSZÁG KÖZÉPISKOLÁIBAN!

A THE Tudományos Hasznos Emberi Középiskolai Roadshow célja a műszaki- és természettudományos pályák népszerűsítése, a fiatalok orientálása ezen területek felé, illetve a kutatás-fejlesztés és innováció jelentőségének tudatosítása.

A rendezvények során a középiskolások izgalmas tudományos előadásokat hallhatnak, látványos természettudományos kísérletekbe kapcsolódhatnak be és megismerhetik a saját generációjukhoz tartozó fiatal kutatók, mérnökök sikertörténeteit.

A Roadshow első állomása:

Helyszín: Arany János Gimnázium (1124. Budapest, Meredek utca 1.)

Időpont: Október 15. szerda, 12-14 óráig

PROGRAM

KÖszöntö - Dr. Pakucs János (a MISZ tiszteletbeli elnöke, a THE Program védnöke)

Bemutatkozik a THE Program

Előadó: Bartók Marcell (THE, projektvezető)

Téma: A THE program ismertetése

Időtartam: 10 perc

SIKERES FIATAL KUTATÓK, MÉRNÖKÖK

Előadó: Dr. Katz Sándor (ELTE, Junior Prima díjas kutató, részecskefizikus)

Téma: Mitől van a dolgoknak tömege?

Időtartam: 15 perc

INNOVATÍV VÁLLALATOK

Előadó: Füstös Géza (Siemens)

Téma: Innovatív technológiák mindennapi használatra

Időtartam: 20 perc

A TUDOMÁNYOK ÉS AZ AKADÉMIA

Előadók: Dr. Závodszki Péter, Dr. Gyulai József (Magyar Tudományos Akadémia)

Téma: Nanotechnika az élővilágban, Mikro és-nanotechnológia

Időtartam: 30 perc

MŰSZAKI- ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS EgyetemEK bemutatkozása

Előadó: Dr. Tasnádi Péter (ELTE, Természettudományi Kar)

Téma: Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem

Időtartam: 15 perc

Látványos természettudományos kísérletek

Előadó: Tóth Pál (Fizibusz)

Téma: Izgalmas kísérletek a közönség bevonásával

Időtartam: 30 perc

A szervezők a rendezvényekre minden érdeklődőt szeretettel várnak, a részvételi szándékot az info@the-online.hu e-mail címen lehet jelezni!

Bővebb információ: Bartók Marcell (Tel: 06 /20/ 245-3165 E-mail: marcell.bartok@the-online.hu)

RSS

Members

Welcome

Welcome! Nanopaprika was cooked up by Hungarian chemistry PhD student in 2007. The main idea was to create something more personal than the other nano networks already on the Internet. Community is open to everyone from post-doctorial researchers and professors to students everywhere.

There is only one important assumption: you have to be interested in nano!

Dr. András Paszternák, founder of Nanopaprika

Next partner events of TINC

We are Media Sponsor of:

Past partner events

Advertisement

Buy fiber optic products from www.optical-products.com Buy HP motherboard from www.hpmotherboard.net Buy 40G transceiver from www.40gtransceiver.com

Made-in-China.com 

We offer LC patch cord, SC patch cord, FC patch cords,buy fiber optic patch cord at www.fiberopticpatchcord.com

The invertion of 10G optical transceiver has greatly increase the networking speed, for the science behind the transceiver, please check website and learn about CWDM SFP transceiver, www.fiberoptictransceiver.net

For information of DWDM sfp, please go to http://www.fiberoptictransceiver.net/dwdm-sfp/

The XFP (10 Gigabit Small Form Factor Pluggable) is a standard for transceivers for high-speed computer network and telecommunication links that use optical fiber.please visit www.xfptransceiver.com for more info

Find the best places to play Texas Holdem online at www.texasholdemonline.com # Casino en ligne